Rejtő Jenővel a politizálás is érdekes lehet? Mi az hogy, nagyon is!

 /A kép forrása: moly.hu/  

Így kell ezt kérem szépen. Már épp kezdtem megszokni azt az ismétlődő formulát, miszerint az adott történet lassú, esetenként nem kifejezetten adrenalin emelő építkezéssel kezd, majd hirtelen váltás következik, s elkezdődnek a valódi izgalmak. Nos, itt erről szó sincs, a „Halálsziget” – némi túlzással – az első betűktől maximális fordulaton pörög. 

Itt választja el egy áthághatatlan korlát a bennszülöttek értelmét a fehérek tevékenységétől. Az ambícióhoz cél kell, a célhoz lehetőség és a lehetőség haszon. A fehér ember, ha siet, akkor elér valahová.

Úton

Egy rövid, de annál hangulatosabb életkép demonstrálásával indít a mű, a helyszín a már (Rejtő tollából) jól ismert Afrika. Véleményem szerint az alapsztori első blikkre nem épp eget rengető, adott két hősszerelmes és egy lány (Helén). Ebből az arányból joggal gondolhatjuk, hogy a helyzetnek lesz egy vesztese és két nyertese.

Pár bekezdés után abszolút nyilvánvaló, hogy itt bizony egy „beugratás” lesz – most ugyan nem a légióba, de a szenvedés így is borítékolható. A palimadár egy bizonyos Walter lett, aki bár orvos, mégis Afrikában egy percig sem fogja kamatoztatni ezen irányú tudását.  

Nem látja még, hogy itt fegyver és erőszak nem segít rajtunk, csak a szuggesztió? A tekintély vékony drótkötelén végezzük ezt az egész lehetetlen akrobatamutatványt, a Vöröstengertől a Marquesasig az egész trópuson. Ha ez a kötél elszakad, akkor végünk. Az első lövésnél kezdődik a tánc. Mennél később dördül el, annál jobb.

A festői utazás olvasása közben csak csekély beleélőképességre van szükségünk a teljes átszellemüléshez – költséghatékony módja a nyaralásnak –, további pozitívumként akad itt még egy apró kitérő, mely olyan szintű csavart hoz, hogy ekképpen teljesen kiismerhetetlen lesz a történet fő sodrása – megint egy megsüvegelendő teljesítmény. Azt kell mondjam, hogy a Vanalder nevű gorilla – egyébként munkafelügyelő – rövid fellépése egyszerűen mesteri fordulatnak tekinthető. 

Kész átverés

Walter hamarosan megtudja, hogy csúnyán rászedték, a hőn áhított munka aljas átverés volt, így tehát sosem fog Weltevredenben dolgozni. Ez a naivitás valamelyest szánalmasnak mondható, ennyire megenni egy ilyen egyszerű és átlátszó felültetést mindenképpen részleges agyhalálra vall. A realitást ezenfelül enyhén megremegteti a felelőtlen utazás, és Walter vergődése a halálosnak beállított 33 fokban, de összességében kényelmesen hihető agyszüleménnyel állunk szemben.

És mennél jobban távolodtak az örökké párafelhőbe poshadó Borneotól, annál jobban érezték, hogy most már valami ide köti őket, hogy sokszor fognak visszatérni ehhez a parthoz, ahol annyi rossz, annyi lidércnyomásszerű van és ahová mégis örökké visszakivánkozik az, aki már sokáig élt a déli Kereszt alatt...

Hősünk egyszerre vesztette el életkedvét és minden pénzét. Egy ártatlannak induló lépés erejéig Vanalder bőrébe bújik, a mindent elsöprő bonyodalom ebből a transzformációból indul ki. Walter minden mindegy alapon ebben az inkognitóban elvállalja a számára végzetesnek tűnő feladatot, így nemsokára útnak indul a „Halálsziget” fő színhelyére.

Ritka egy furmányos húzást vetett be a szerző, főszereplőnk a helyzet súlya alatt egyszeriben nem megkeményedett, hanem totálisan összeroppant. Olyan szintű agóniáról van itt szó, mely végletekig kihegyezi figyelmünket, szinte már az is elképzelhetőnek tűnik, hogy simán feldobja a talpát, holott ez nyilván paradoxon lenne.

– Nem érezték a zökkenést, hölgyeim és uraim?! - harsogta az elcsépelt hajósviccet egy vidám tiszt. – Áthaladtunk az egyenlítőn.

Balhé lesz

A dzsungel közepén fekvő munkatábor elérése után megkezdődik az idegek kötéltánca. Egy visszataszító politikai játszmába csöppenünk, melynek célja az ürügy megteremtése. A végletekig feszített húr minden pillanatban elszakadhat, itt bizony vér fog folyni – nem is kevés. Meglepetésként Helén is színre lép, de igazából érdemben nem tesz hozzá a történethez. Lényeg a lényeg, a borneói tábor történései egy jófajta thrillerre emlékeztetnek, azaz megérezzük a bajt, de sokáig nem szembesülünk vele.