A jég fogságából még harcedzett legénységgel is nehéz egy hajót kiszabadítani, hát még akkor, ha lázadás is tetézi a bajokat.

/A kép forrása: felolvaso.wordpress.com/  

Ponyva

Sokak szerint Rejtő Jenő a két világháború közötti irodalom ponyva királya, de a helyzet szerencsére nem olyan egyértelmű, hiszen tekintélyes a kínálat a jobbnál jobb írókból; Nagy Károly mellett érdemes megemlékezni Barsi Ödön munkásságáról is.

A sztori lényegében azonnal a felvezetéssel kezd, készüljünk fel rá, hogy egy ideig lassú patak módjára folynak az események. A „Déli-sark aranya” korában a pólusok meghódítása izgalmas, ugyanakkor életveszélyes feladat volt. Green kapitány mégis örömmel vállalkozik a feladatra, hiszen így végérvényesen beírhatná nevét a történelemkönyvekbe, másrészt anyagi stabilitást érne el. Az elsősorban tudományos expedíció fő feladata a korábbi beszámolók megerősítése, a sokat érő aranybányák feltérképezése.

Az biztos, hogy a környezet nem egy lerágott csont, a Déli-sark legalább annyi izgalmat rejt magában, mint Afrika. A feladat tehát egyáltalán nem lebecsülendő, kiváltképp úgy, hogy a háttérből valaki alaposan megkavarja a dolgokat. A jelentős anyagi haszonnal kecsegtető expedíció meghiúsítására, megelőzésére több kísérlet is irányul. Az egyik ilyen Green kapitány legénységét célozza, s később ez még igen komoly bonyodalmak forrása lesz.

Valamennyien az asztalon levő térképet nézték. Az intézet elnöke, Sir Maury, ceruzájával a sarkvidék egy pontjára mutatott.
- A szerencsétlenül járt Blecher-expedíció megmentett irataiból sikerült megállapítani, hogy a sarkvidéki arany- és széntelepek, amelyek eddig csak a regényírók fantáziájában éltek, tényleg léteznek.

Ezek a mai fiatalok

Mit ér egy ponyva szerelmi szál nélkül? Ez most nem derül ki, mert négynapnyi(!) ismeretségből már egy házassággal felérő – szó szerint – kapcsolat alakult ki.

A fűtő duplán meleg pillanatokat hoz

Haladjunk még egy kicsit a sztoriban. Tehát a 2/3 részben gázos arcokkal feltöltött hajó megindul célja felé. Az előzmények alapján nem mondom, hogy minden szempontból tisztázott a helyzet, de el kell fogadni, itt a szerző így mozgatja a szálakat. Mivel a háttérben sötét üzelmeket végző szereplő nem bírta megszerezni a felderítés alapjául szolgáló feljegyzéseket, ezért a legjobb esetben is csak követhetné a kis csapatot. Aztán erre sem kerül sor, „csak” egy lázadás köré épülnek az események.

Ahogy az várható volt, a legénység az első komolyabb bonyodalomnál bedobta a törölközőt. Most kezdi megvillantani pozitív oldalát az írás, Green kapitány csapata már nem csak a természettel, hanem több tucat gazemberrel is kénytelen harcba szállni.

Váratlan

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ki is a kisregény igazi főszereplője, ám ennek ellenére azonosulásról véleményem szerint nem lehet beszélni. Ennek oka például az, hogy a szöveg számomra egyszerűen nem volt kellőképpen leíró, hiányozták a korábban (itt főleg Rejtő Jenőre gondolok) megszokott erőteljes, ugyanakkor fantasztikus megszemélyesítésekkel és lenyűgöző átélésekkel teletűzdelt környezetábrázolások. Másként fogalmazva úgy tudnám mondani, hogy a nyelvezet mintha kissé fapados lenne – nekem legalábbis. Nem mondom, hogy az akciójelenetek nem elég izgalmasak, vagy nem tudnak eléggé lekötni, ám valamiképpen az összhatás kissé sivár.

Az életszerűség tekintetében is lehet megingásokat érezni. Még Rejtőnél gyakran elemi erővel tört elő a realitás, addig itt az utolsó részek felé már-már frusztráló a főszereplők teszetoszáskodása. Szinte összeegyeztethetetlen a sztorival ez a málé viselkedés, ami persze újabb bonyodalmakat okoz. A dolog jó oldalát nézve elmondható, így legalább az utolsó sorok sem unalmasak.