2018. jún 06.

Barsi Ödön: A bálványimádó

írta: Mihics Zoltán (Med1on)
Barsi Ödön: A bálványimádó

Barsi Ödön ezúttal Mexikó vadregényes tájaira kalauzol minket, aktuális csirkefogónk pedig egy azték istenség.

barsi_odon_a_balvanyimado.jpg

/A kép forrása: moly.hu/

Hangulatos képpel nyit a „A Bálványimádó”, néhány sor után még akár azt is érezhetjük, hogy itt egy igazi kincset találtunk! Nos, így visszatekintve ezt sajnos nem tudom megerősíteni, de nézzük is a részleteket.

Elsőként is vessünk egy pillantást a sztorira. Mexikó békés vidékét egy magát Tollaskígyónak kikiáltó alak tartja rettegésben, egészen addig, amíg színre nem lépnek Cortez lovagjai. A mű alapját természetesen ezen két erő csatározása adja.

Az a kis rés, amit az ön golyója ütött az ő képzelt sérthetetlenségén, megtanította arra, hogy a lélek ezen a keskeny kis résen is elhagyhatja a földi porhüvelyt.

Fentebb már céloztam rá, hogy a A Bálványimádó kellemes rajtot vett. A gondok viszont hamar megjelentek, az író szerény véleményem szerint kissé elsiette a szereplők bemutatását, akik az első percek után gyakorlatilag futószalagon jelennek meg. Eme jelenség hozadéka, hogy az egyszeri olvasó gyakorlatilag nem találja főszereplőjét, nincs meg a kiemelkedő alak, sajnálatos módon elveszettnek érezhetjük magunkat olvasás közben. A helyzet idővel javul, ám ezzel el is érkeztünk a következő problémáig.

— Cortes lovagjai! — kezdte a hacienda ura a beszámolóját —, a Tollaskígyó ismét felemelte a fejét, hogy elpusztítsa vallásunkat. Őrjöngő hívei megint halált és pusztulást akarnak zúdítani a békés haciendákra, a peonok nyomorult falvaira és Krisztus megszentelt templomaira.

Sablonok

Lehetséges, hogy túl sokat akarok, mindenesetre úgy gondolom, még egy ponyvaregény esetében is elvárható némi váratlan puskapor durrogtatás, a járt út elhagyása. A szerző itt most nem így tett, aktuális művünk olyan szinten sablonos, hogy a helyszínt, illetve egy-két karaktert kicserélve akár újból „eladható lenne. Csak néhányat említve, mely még nem jár lelepleződéssel: a legfiatalabb „lovag, a szerelmi vonal kibontakozása, a negatív szereplő álcája. Szóval egy szó, mint száz, az írás nem újszerűségével fog elkápráztatni minket.

— Megálljatok! — kiáltotta a pap. — Ez az ember megsebesült.
— Hála istennek! — mondta az egyik peon őszintén.

De legalább sajnos nem

Még így is egy korrekt ponyva kerekedhetne ki a dologból, ha sikerült volna kellő adag izgalmat préselni bele. Ez (nem kis) jóindulattal félig-meddig összejött, mert annyi biztosra vehető, hogy lövöldözésben, akcióban nem mutatkozik hiány. Én ettől függetlenül ezen a ponton sem vagyok kibékülve a munkával, mert a negatív főszereplő túlságosan erőtlennek tűnik egyszerűen hiteltelen, mint veszélyes alak –, az azonosulás a fentebb kifejtett okokból elmarad, ekképpen távoli szemlélői leszünk a szinte folyamatos hentelésnek. Utóbbi pontnál egyáltalán nem túloztam, előfordul, hogy egyszerűen minden előzmény és kifejtés nélkül megjelenik pár bandita, és már kezdődik is a mészárlás. Végezetül a „valaki hallotta, hogy…”, motívum többszöri elsütését tudnám felemlegetni, mint zavaró elem, ezenfelül a némileg szentimentális befejezést is ballépésnek érzem.

Azt hiszem, nem sok újat tudok mondani a záró bekezdésben. Számomra végtelenül középszerű ponyva, melyről a legnagyobb jóindulattal is csak azt tudom elmondani, hogy nem billen át egyik oldalra sem – talán épp ez a legkellemetlenebb, beépülni a szürke zónába.

Szólj hozzá

hangoskönyv egy-két órás Barsi Ödön