2018. sze 10.

Kurt Rieder: A II. világháború legnagyobb katonai kudarcai

írta: Mihics Zoltán (Med1on)
Kurt Rieder: A II. világháború legnagyobb katonai kudarcai

A szerző ezúttal a második világháború legsúlyosabb katonai kudarcairól kívánta lerántani a leplet. Nézzük, hogy ez mennyire sikerült.

katonai_kudarc_kurt_rieder.jpg

 /A kép forrása: moly.hu/   

Bevezető

Ismét a ponyva tengerén evezek, Kurt Rieder eme műve a párszázas kategóriát erősíti. Engem nem zavart ez a tény, remélem, hogy ti is könnyen átlendültök ezen. Vágjunk hát bele!

Úgy gondolom, az írás elsősorban nem írói szépségével fogja felhívni magára a figyelmet, inkább maga a témaválasztás lesz az, mely a kosárba emelheti a könyvet. A jó téma viszont mit sem ér, ha a szerző nem tudja azt kellőképpen kibontani. Sajnálatos módon most ez az eset áll fenn, mindjárt mondom is a problémáimat. 

Az írás nem kevesebbet ígér, minthogy felfedi a II. világháború legnagyobb katonai kudarcait – igencsak merész vállalkozás ez. Egyébként már a tartalomjegyzéket átböngészve feltűnő, hogy néhány témakör nem kimondottan hadászati baklövésekről szól (legfeljebb lazább értelemben véve), hanem inkább mérnöki melléfogásokról; Ide sorolnám a T28 nehézpáncélost és a leghatalmasabb vasúti ágyúról szóló fejezetet. Nem csak erről a furcsaságról tudok beszámolni, a magyar kiugrási kísérlet is erősen megkérdőjelezhető, hogy a legmeghatározóbb katonai kudarcok közé sorolható-e. Gyakorlatilag alig akad olyan fejezet, mely valóban fajsúlyos jelleggel bír, illetve illeszkedik a mű címéhez. Nagyon kiábrándító az is, hogy amikor mégis sikerült egy ilyenre akadni, akkor is felmerülnek kételyek. 

Egyszer fent

Az első (még) biztató pont az angliai csata. A szerző véleményem szerint itt telitalálatot ért el, csak épp a hadművelet kisiklását felejtette el megemlíteni. Kijelenthető, hogy a német légierő vezetése akkor tett a lehető legrosszabb lóra, amikor a stratégiai célpontok támadása helyet a polgári lakosság megfélemlítését helyezte előtérbe, ezzel pedig lehetőséget biztosított a RAF-nak a talpra álláshoz – én ezt mindenképpen megemlítettem volna.

Többször lent

A mélypont talán a legendák szintjén mozgó Oroszlánfóka hadműveletnél volt. Komolyan nem értem, hogy egy ennyire jelentéktelen cselekmény ha egyáltalán valóban megtörtént miként kerülhetett a könyvbe?! Naivitásról, esetleg felületességről árulkodik az „elkerülhető hadüzenet című fejezet, mely a németek Amerikának szóló hadüzenetét taglalja. A semlegesség addigra már nyilvánvalóan látszólagos volt, ezen nem igazán lehetett meglepődni. 

Sztálingrád

Egy téma, ami egyszerűen megkerülhetetlen. A szerző számomra meglepő módon megelégedett azzal a magyarázattal, miszerint az egész támadás egy őrültségen, Hitler hiúságán alapult. Ez erősen felszínes megközelítésnek tűnik, hiszen tudvalevő, hogy a Volga igen fontos utánpótlási vonalnak számított.
Egy másik, már komolyabban megalapozott érvelés a kitörés elmulasztásán alapul. Nos, itt sem olyan egyértelmű a kép. Elgondolkodtató, hogy a „B” hadseregcsoport hátravonásával a Kaukázus felé törő A haderő csapdába esett volna, mert a visszavonásukhoz az adott körülmények között nem biztos, hogy elégséges idő állt volna rendelkezésre – és akkor a bakui olajmezők stratégiai fontosságáról nem is beszéltünk. Megint azt lehet mondani, hogy fajsúlyos téma, de hiányos kibontás.

Az eddigi finom oltogatás után most essék pár szó az írás erősségeiről. Az Atlanti fal, a Maginot-vonal, a Rommel elleni akció, a Market Garden, valamint a Bodenplatte fejezeteknél első blikkre azt tudom mondani, hogy minden a helyén van. Részletgazdag, érdekfeszítő beszámolók, néhány kellemes illusztráció, és az érzés, miszerint az író itt most valóban fején találta a szöget, s olyan eseményeket mutat be, melyek végre ténylegesen befolyásolták a világháború kimenetelét. Sajnálatos módon még a legnagyobb jóindulattal is csak az tudom mondani, hogy talán átlagosan minden második fejezet az, amely átlep egy bizonyos minimum szintet az árcédula kicsit szépíti az összképet, de azért mindennek van határa. 

Például 

Felmerül a kérdés, mégis mivel kellett volna kitölteni azt az űrt, mely a gyengébb lábakon álló témák kiemeléséből keletkezik? A válasz egyáltalán nem nehéz, ötlet akad bőven. Az egyik ilyen például a Barbarossa hadművelet stratégiai célpontjai. A beszámolók szerint az eredeti terv két hadseregcsoporttal számolt, s ekképpen sokkalta nagyobb nyomást helyezett volna az oroszokra. Aztán a „Tájfun”, sorozatos csúszása, a „Közép” hadtest páncélos erőinek sűrű átcsoportosításai is igencsak drámai kimenetelű történéseket eredményezett. További felvetésként a tengeralattjárók és az atombombára irányuló fejlesztések (természetesen német részről) vontatott tempóját tudnám említeni – a farkasfalka a kezdetleges technikai feltételek dacára is majdnem térdre kényszerítette Angliát , esetlegesen a páncélosok és a légierő megújítására tett kísérletek kisiklásai is előtérbe kerülhettek volna, ha már a szerző a haditechnika vonalára lépett. 

Kevés jót tudok elmondani bejegyzésem aktuális szereplőjéről. Annyi bizonyos, hogy nem ez lesz a leghitelesebb forrás ismereteink színesítéséhez, de néha azért akadnak jó pillanatok is. Néha.

Kudarcok. Találó egy cím lett, sajnos.

Szólj hozzá

történelem Kurt Rieder