Az 1978-ban megjelent szatíra-kötet Moldova György határtalan fantáziájáról tesz tanúbizonyságot, habár az állami gazdaság főállattenyésztőjének rádióban elhangzott magas labdáját – „az alkalmazott tápszert a sertések túlságosan savanyúnak találták” –  nem volt nehéz leütni egy ilyen koponyának.

/A kép forrása: moly.hu/ 

Az ólon belül beszélt valaki

A „beszélő disznó” a Feketetelki Állami Gazdaság életét dokumentálja, mindazonáltal nem nehéz rájönni, hogy a történet mögött egyfajta korrajz húzódik meg. Józsi, a szószátyár sertés beszédkészségét különböző megfigyelésekre, hangulatjelentések készítésére használja, amely természetszerűleg számos komikus pillanat forrása lesz. Az emberi és állati jellemvonások, jellemzők vég nélküli keveredése adja a szatíra magvát, a könnyed poénokból alant olvasható rövid idézet.

Fent a teherautón az öreg kanok tisztelettel és szeretettel vették körül, de Józsi vigasztalhatatlannak mutatkozott, azt röfögte, hogy nem hajlandó ilyen megalázottan élni, ennél sokkal szebb a dicső halál. Az öreg kanok meghatottan néztek össze.
– Ez a malac sokra vihette volna –– mondták –, nagy disznó lett volna belőle.

Józsi továbbtanul

Ahogy az egy ilyen műben joggal elvárható, fordulatokban nincs hiány. „Hősünk” megtanul írni-olvasni, tanfolyamokra és előadásokra jár, társadalmi életet él, vizsgafeladatot végez, de csak a gyakorlati próbatételeknél érzi igazán jól magát. Azt hiszem, ezek után már nem lehet meglepő a szemünk láttára kibontakozó szerelmi szál, Józsi a gazdaság igazgatónőjét környékezi meg – a románc további részleteiről szándékosan nem ejtek szót. 

Józsi, ha nehezen is, de felfogta, hogy mit kívánnak tőle, kis noteszébe, melybe az idegen szavak magyarázatát jegyezgette, beírta: „dialektikusan=csak a jót”, jelentései ezután a malacok teljes elégedettségéről, példás fegyelmezettségéről számoltak be.

Egy karrier kiteljesedése

Moldova György írói képességeit mutatja, hogy a történet még a valóságtól erősen elrugaszkodott bekezdéseknél sem tűnik bugyutának, vagy kiszámíthatatlannak. Véleményem szerint ideális pontnak tekinthető az, amikor egy szatíra folyamatos gondolkozásra, a háttérben meghúzódó mélyebb mondanivalók felkutatására készteti az olvasót, miközben nem mellőzi a finom humort sem. Itt összeállt ez a tökéletes elegy, a „beszélő disznó” egy könnyen emészthető, fiatalabb és idősebb korosztályt egyaránt kacagtató pillanatokkal megörvendezhető olvasmány lett.