Az önkéntes felolvasók weblapjáról (a pontos hivatkozás oldalt megtalálható) ezúttal egy kisregényt választottam – mondhatni találomra. Gépész előadása várakozáson felül teljesített, a történetről ugyanezt már nehéz lenne elmondani.

/A kép forrása: felolvaso.wordpress.com/

Kocsmatöltelékek

A szinte percre pontosan 1 órás játékidővel bíró krimi nem sokat vacakol a történet felvezetésével. A sztori egy hamisítatlan késdobálóból indul, ahol szinte ránézésre lehetne szórni az 1-től 10 évig tartó, letöltendő börtönbüntetéseket – nem túl biztató ez a sablonos kezdés. Nagyjából a 10. perc után megismerkedhetünk a kisregény fő vonalvezetésével (egy új, hatékony bomba képletének eltűnése), szereplőivel (Jean Latour kapitány, meg egy nehézfiú).

Aki ide jár az nagyon jól tudja, hogy mi vár rá. Vagy leissza magát, vagy leütik. Esetleg ő üt le valakit. A szórakozás tehát meglehetősen egyhangú.

Úton Ghadamesbe

Az írás szerény művészi értékei ellenére könnyű azonosulni a főszereplővel, amely átszellemülés gyakorlatilag a játékidő teljes egészében kitart. A helyszín a kulturális központból a légióba vezet, a képlet tulajdonosa úgy gondolta, hogy itt talán menedékre lelhet. Egy könnyed börtönlázadás után hősünk eléri a célját, eljut Ghadamesbe. A való életben is alkalmazott beépített személy módszer fokozatos felépítésének a tartalmi keret erősen korlátot szab, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a teljesség érzése így sem igazán törik meg – legalábbis ezen a ponton még így vélekedtem. 

Mi az tetves gazember, te röhögsz? Dehogy röhögök kérem, én épp jelenleg énekórát veszek a Himalája tetején.

Bolondságok

A négy fejezetből kettő szól a ghadamesi eseményekről, sajnálatos módon még ez sem elég. A képlet tulajdonosával kapcsolatos történések túlságosan átlátszóak, a helyzet könnyen felismerhető, ezzel pedig a krimi elveszti a lényegét. Ami miatt mégis ajánlható a mű, az az utolsó csavar – erről szándékosan nem írok semmi kézzelfoghatót. Ezen a ponton garantáltan felkapjuk a fejünket, a maradék percek látványosan emelik a színvonalat. Furcsamód krimirajongóknak, az igazi nagyfogyasztóknak valamelyest időpocsékolás lehet „A ghadamesi büntetőtábor” (az egyszerűsége okán), a műfaj alkalmankénti fogyasztóinak viszont megérhet egy próbát. Szerintem.