Tudvalevő, hogy az emberi természet lételeme a nyughatatlan lélek.

Ez visz minket előre olyan messzeségekbe, olyan dimenziókba, melyeket majd csak unokáid foghatnak fel. Megállíthatatlan gépezet ez, hajtóereje a puszta lét és a tudat, de ne gondold azt, hogy sohasem kell táplálni. Igen, a nyugalom leválaszthatatlan eleme eme erőnek; ennek köszönhető, hogy az „isteni szikra” utat tud törni elmédben, mert nem alkothat maradandót az, kinek szívében örökké dúl a láng. Ma vagy holnap, ez nem számít, mert mindenképpen eljő a pillanat, mikor földi utad olyan súllyal nehezedik rád, hogy csak ez az egy szó jut eszedbe: nyugalom. Aki akkorra tisztában lesz eme alapigazsággal, az már felkészülten várja majd ezt a pillanatot. Mint a jó diák, aki előzőleg megtanulta a leckét, s később már bátran áll a tábla előtt, azzal a magabiztossággal kell bírni ezt a momentumot.

Ehhez viszont az önismeret olyan szintjére kell eljutni, ami könnyen nehezebb lehet, mint gondolnánk. Megtalálni a külső és belső nyugalmat, ez alkalmanként nyomasztóan súlyos kihívás. De ezt az utat már évmillióval korábban kijelölték, így te sem térhetsz le róla. Ha ezt belátod, akkor nyomban a feladatodra koncentrálhatsz, a nagy ismeretlen felkutatására, melyről ekkor még azt sem tudhatod, hogy micsoda is az. Talán egy szín, egy hely, egy időnként visszacsalható gondolat? Ezt kell erővel, mégis higgadtan kikutatnod. Egy (remélhetőleg) hasznos tipp; Vedd észre a természet apró csodáit, mert hatalmas erők munkálkodnak akkor is, melyet te csak egy múló pillanatnak látsz!

Ha sikerrel jársz, ne feledd el, hogy mily kincsre bukkantál! Elixír ez és mozgatórugó, víz, mely nem hagyja, hogy mindent felemésszen a tűz, s ekképpen táplálja azt.