Meghatározásom szerint ez egy nem hétköznapi sci-fibe oltott logikai fejtörő Robert Sheckley-től, avagy a Bádogember és Halloran hadnagy küzdelme 50 méterért. 

 /A kép forrása: scifi.darkroastedblend.com/  

20xx

A kisregény helyszíne az erősen elsivatagosodott Regulus 5 lesz, azon belül is egy tábor köré – szó szerint – épülnek a történések. A mesterséges intelligencia mai színvonalára gondolva úgy fest, hogy az események határvonalánál álló PR-22-0134 típusú őrrobot (alias Max) talán csak néhány évtizeddel rugaszkodott el jelen korunktól. A 120 cm magas gépezetet végtelenül egyszerű szabály irányítja; Mindenkit a határon kívül kell tartania, aki nincs a jelszó birtokában! A hadnagy egészen addig biztonságban van a kietlen terepen, amíg a táboron belül tartózkodik, amikor viszont felderítő útra megy, akkor egy súlyos hibát vét.

A PR-22-0134 semmivel sem volt értelmesebb, mint egy McCormick kombájn, semmivel sem volt kedvesebb, mint egy automata fémfűrész. Az erkölcsét tekintve leginkább egy turbinához vagy egy rádióhoz hasonlítható, de semmi esetre sem egy emberhez.

BSOD

Tartalmát tekintve nehéz komolyan venni Robert Sheckley eme szüleményét, habár Halloran idővel kétségtelenül az életéért küzd. A végletekig leegyszerűsített helyzet teljes figyelmünket Max kicselezésére irányítja. A robot minden kapcsolat létesítést egyedi esetként könyvel el, nincs lehetősége a korábbi tapasztalatait felhasználni és nem tud személyazonosságot vizsgálni. Lényegében az adott szituáció szükségszerűsége szerint cselekszik. Annyit érdemes még tudni, hogy földönkívülinek azonosít mindenkit, aki a jelszó ismerete nélkül próbál belépni a táborhelyre, míg a kulcsszó elhangzásából arra a következtetésre jut, hogy földi halandóval van dolga, vagyis szabad az út – természetesen utóbbi eset elérése lenne a cél. Ennyi az egész, most már lehet izzítani a kis szürke sejteket! 

Halloran ezek után nagyon gyorsan és hangosan nagyon sok mindent mondott még. A helyzete úgy isten igazából "földi" volt. Maxről azonban leperegtek a sértő, elfogult és tartalom nélküli szavak.
Egy idő után a földönkívüli, aki Hallorannak nevezte magát, elkullogott a sziklák közé.

A figyelem összpontosítása egyébként oly jól sikerült, hogy mellékessé vált számos olyan tényező hiánya, melyek egyébként hitelesebbé tették volna a sztorit – itt elsősorban a hadnagy felelőtlenségére (nem ellenőrizte a jelszót távozás előtt) és a robot primitívségére gondolok.

Egy földönkívüli próbált meg bejutni a táborba.
- Tényleg? - vonta fél Halloran mindkét szemöldökét.
- Valóban, uram.
- Hogy nézett ki az a földönkívüli?
- Nagyon hasonlított önhöz, Mr. Halloran.

Könnyű, nehéz?

Logikai fejtörő révén két lehetséges opcióval számolhattam. Az elsőnél a szerző olyan szintű csavarásokat alkalmaz, amelyekkel akkor sem kalkulálhattam volna, ha esettanulmányt készítek a műből. A második végkifejlet több eséllyel kecsegtet, itt egy már-már arcpirítóan egyszerű megoldás várható. Ez utóbbi jött be, ám őszintén bevallom, hogy így is csak az utolsó percekben sikerült ráéreznem a megfejtésre… egyszerű és nagyszerű!

Megjegyzem, praktikus és érdekes lenne egy hangoskönyv-gyűjtemény, mely az ehhez hasonló elmetornákból épülne fel.