A „Feltámad a szél” jó példa rá, hogy egy egyszerű gondolatból, ötletből is milyen kellemes olvasmányt lehet kikanyarítani. Egy újabb sziporkázó anyag Sheckley tollából.

 /A kép forrása: scifi.darkroastedblend.com/  

Szélcsend

Egy ismeretlen hely, jelenség vagy bármi egyéb felfedezése roppantmód izgalmas lehet. Esetünkben egy bolygóról van szó, a regény két főszereplője az előretolt helyőrség szerepét tölti be. A kis csapat egy teljes éven keresztül végez(ne) megfigyeléseket, mely munka általában nem jár életveszélyes pillanatokkal. A biztonságot hivatott javítani a bestia (egy páncélozott utasszállító) és a megerősített bázis, ahol viszont most éppen nincsen víz.

Ha ezt egy évig csinálta, jött a váltás, a hajó elvitte és feljegyezték a jelentését.

Habár nem ez lesz Sheckley leghitelesebb sci-fije, mégis azt kell mondjam, hogy a remek sztori okán ezt hamar feledni fogjuk. Egy ideig valószínűleg feltűnő lesz a teljes elzártság a külvilágtól – például a rádiós segítségkérés hiánya –, és az erősen foghíjas ismeretek a bolygó klímájáról, később viszont könnyű lesz szemet hunyni a dolgok felett.

Egyre több kavics ütődött a páncélnak. Csattanásuk tompán kongott a jármű belsejében.

A központba beérkező csatorna sérülése okán mindenképpen szükséges elhagyni a biztonságot jelentő falakat. A helyi Német Lajos szerint kellemes idő várható, tehát emberi léptékkel még éppen elviselhető idővel számolhatunk. Azt tudni kell, hogy a bolygón mindig erős szél fúj, mely veszélyes kő- és porviharral, illetve egyéb finomságokkal kecsegtet. Semmi gond, épp erre való a 12 tonnás acélszörnyeteg (alias bestia). Az odaút sem épp eseménytelen (gyanúsan nagy a mozgás a helybelieknél), de a hibás csővezeték kijavítása viszonylag simán megy. Visszafelé szabadul el a pokol, a szélsebesség átlépi az óránkénti 300 km-t.

Az egész épület vibrál a rezonanciától. Ha elég sokáig ilyen erős a szél, megrepedhet az alap.

Széllel szemben

Az igencsak szemléletesre sikeredett hazaúton könnyű magunkat elhelyezni a történetben, ráadásul ezzel párhuzamosan számíthatunk egy fontos mellékszálra is. Az egyre erősödő széllel nő a feszültség is, összecsap az ember által alkotott tankszerű gép a természettel. Az természetesen túl egyszerű lenne, hogy pépessé nyom minket egy szikla, úgyhogy annak rendje és módja szerint kitart a bestia. Aggodalomra semmi ok, nem lőttem le a poént, tudniillik a történet korántsem áll meg ezen a ponton. Fény derül az őslakosok nagyszámú megjelenésének okára, meg egy sorsfordító természeti jelenségre.

A pokolba ember! Kevesebbe kerül egy új bolygót felépíteni, mint itt egy üzemanyag-állomást fenntartani.

Sheckley ezúttal is csavart egyet történetének lezárásán, a mű befejezése lényegében képzelőerőnkön múlik. Ez számomra egy végtelenül szimpatikus húzás volt, ezenfelül a hangulatos helyzetábrázolás is élményszámba ment, szóval bátran tessék belevágni az olvasásba!