Charles Lorre: Csempészháború
Az alig egy órás történet minden pillanatban azon mesterkedik, hogy egy-egy humoros beszólással, kétértelmű megjegyzéssel mosolyt csaljon olvasója arcára. Charles Lorre szóban forgó munkáját egészen nehéz komolyan venni, de erre talán nincs is szükség.
/A kép forrása: felolvaso.wordpress.com/
A „Csempészháború” javát meglepő módon nem olyan cselekmények adják, mint amit a címe sugall. A szerző nagyjából kétharmadnyi részben egyszerűen poénkodik, a maradék szegmensben húzódik meg maga a történet. Azzal érdemes számolni, hogy komplett fejezetek mennek el tréfálkozással, egy-egy szimpla poén elsütésével, felépítésével. Ezek után gondolom nem lesz meglepő, hogy a kisregény leginkább könnyed, esetenként morbid humorával okoz maradandó perceket, habár akadnak vérre menő akciójelenetek, ezek úgymond beleolvadnak a sztoriba.
Szemtelenségben nyugodtan felvehette a versenyt Murdoque apóval és elég pofátlan volt ahhoz, hogy mikor a kocsmáros bal szeme már a birtokában volt, vigasztaló és biztató hangon megjegyezte.
– Nem baj, öreg Murdoque! Légy nyugodt! Szemesnek áll a világ!
Egy példával szeretném demonstrálni, hogy a fentiek mit is jelentenek a gyakorlatban. Bizonyára mindenki hallotta már azt a frázist, miszerint valakik kilopják még az ember szemét is – a legtöbbször feltehetően politikai kontextusban. Nos, Nagy Károly gondolatvilágában ez a szó legszorosabb értelmében előfordul. Jogosan merül fel a kérdés, mégis mi értelme van egy műszem elcsaklizásának? A válasz roppant kisstílű, a cucc „tökéletes” ajándék lenne, mint üveggolyó – az ilyen kitérők után nem könnyű visszakanyarodni a fő cselekményszálhoz.
Meglepően rövid idő alatt kapott vagy háromszáz pofont és mikor a földön volt, még akkor is rugdosták.
Pár szóban mégiscsak érdemes felvázolni a történet alapjait. Két kisebb „banda” összeröffenése szolgáltatná a háborút. Három jómadár (két légiós és egy arisztokrata) összeverődése képezi az egyik oldalt, még a képzeletbeli túlsó térfélen a Fekete Kéz nevezetű gengszter, illetve hírhedt bandája áll. Mielőtt túlságosan komolyan vennénk a szituációt: A két „klikk” között egy igen komoly összekapcsolódás van, történetesen egy házasság. A csempészháború tétje mellesleg egy rakomány elefántagyar lenne, ami éppenséggel nem csekély értékkel bír.
Aztán egyszerre megmerevedett, levegőbe emelte szó nélkül a két karját. Ez a leghelyesebb, ha valaki érzi, hogy hátulról revolvert nyomtak a derekához.
Egy ennyire kötetlen, fel- és elszabadult kisregénynél úgy gondolom, hogy nem érdemes szigorú szemmel figyelni az eseményeket, mérlegelni a hitelességet, esetleg átélésről, magasztos tartalomról, a sorok között meghúzódó üzenetről beszélni. Nem, itt most a cirkuszba illő szereplő-felhozatalon van a hangsúly, meg az olcsó poénok tömkelegén. Értelmes karaktert nehéz lenne találni, de nem is érdemes keresni. Félreértés ne essék, ezzel egyáltalán nem negatív színben akarom feltüntetni az írást, de ezt a tényt érdemes a helyén kezelni, máskülönben csalódás érhet minket.
A „Csempészháború” egy szóval talán így jellemezhető: agyament. Kell az ilyen is, néha.