Clark Darlton második nekifutásra, avagy a Hades (alias halálbolygó) története.

 /A kép forrása: scifi.darkroastedblend.com/  

Párhuzamosan

Robert Sheckley remekbe szabott kisregényeivel könnyű volt megszeretni a sci-fi műfajt, úgyhogy megint ezekre a vizekre eveztem. A „A titokzatos bolygó” sztorija nem túl meglepő módon egy ismeretlen világ feltérképezésével foglalatoskodik, de kezdjük csak szépen sorjában.

A helyszín és az idő tekintetében elég annyit tudni, hogy a szerző mindkettőnél elengedte képzeletét: utazás fénysebességgel, távoli galaxisok, fantasztikus tudományos eszközök. A főszerepben két űrkalandor (Bill, Ted) és egy keményvonalas admirális (Warner), legalábbis az első cselekményszálnál, merthogy Clark Darlton jó érzékkel két szálon mozgatja a kisregény eseményeit. Idővel a két vonal természetesen egybeér, addig azonban főként a másodikon lesz a hangsúly.

Ted bizonyára el akar köszönni Mabeltól...
– Lillytől! - szólt közbe Ted. Bill felvonta szemöldökét.
– Úgy? Lilly? Na hiszen, ha ezt Mary megtudja... – Mary még csak hagyján. Viola
szokott féltékenykedni. Méghozzá minden ok nélkül...

Adott egy rejtélyes bolygó, a Hades, mely egyrészt rendkívül kellemes klímája miatt csábító, másrészt kiérdemelte a három keresztet, ami arra utal, hogy az adott planétán már ennyi expedíció tűnt el nyomtalanul. Itt jönnek képbe a fent megnevezett űrcowboyok, akik enyhe alkoholos mámor alatt könnyedén beleugranak a veszélyes kalandba. A második, kétfős csapat is hasonló céllal bír – ez lenne a negyedik, nem hivatalos expedíció –, tehát ők is a Hades titkát szeretnék megfejteni.

Elmerülve

Elsőként utóbbi társulás egyik tagjával fogunk azonosulni. A vakmerő riporter (Wilson) nyakig benne van a szószban, egyik életveszélyből a másikba csöppen. Akad itt jóleső borzongás a föld alatt, versenyfutás az idővel, és ráadásként még néhány űrkalóz is befut. A titokzatos bolygó tehát csak a regény második felében kap szót, addig megismerkedhetünk a modern Robinson Crusoe kalandjaival. A történet már ezen a ponton leszögez, pedig a java még csak most jön!

A Warner admirális által vezetett brigád előtt három feladat is áll: kihúzni a Hades méregfogát, elfogni a kalózt és megmenteni a firkászt. A technikai előny ugyan náluk van, de gyilkosokkal állnak szemben, tehát a nyers erő filozófiája nem járható út. Elkezdődik a macska-egér játék, a vadász és a vad helyet cserél. A sokoldalú történet egyszerre mutat sci-fi és krimi jellegeket, ez az árukapcsolás pedig kellemes benyomásokat okozott.

Ő pedig itt rostokol, mint valami kelepcében. Nem számíthatott rá, hogy sötétben megtalálja a kifelé vezető utat. Különben is: hogyan győzhetné a húszméteres szintkülönbséget?

A sztori második felét már nem Wilson, hanem Warner és a Hades uralja. Utóbbinál hatalmas kérdés volt, hogy az író milyen húzással áll elő, amikor lehull a lepel. Nyilván a művet egy agyafúrt leleplezés tudja csak igazán megkoronázni, valami olyasmi, mint a „longstead-42”. Nos, sajnálatos módon ez elmaradt, de panaszkodni egyáltalán nincs okunk, hiszen a befejezés kellőképpen frappáns, tudományosan megalapozott, csak épp egy nüansznyival kisebb meglepődéssel járt, mint ami a tökéletes fináléhoz kellett volna.