2016. már 28.

Charles Lorre: Ki nevet a végén?

írta: Mihics Zoltán (Med1on)
Charles Lorre: Ki nevet a végén?

Ismételten Nagy Károly, de most teljesen új környezetben, immáron a légió nélkül.

ki_nevet_a_vegen.jpg

/A kép forrása: moly.hu/  

 

Szabályok nélkül

Korunk erősen szabályokra és törvényekre épülő társadalmából jó visszatekinteni azokra az időkre, amikor talán egyszerűbb volt az élet – legalábbis elméletben. A szerző egy ilyen korszakot jelenít meg aktuális művében, mindezt pedig megspékeli egy fiatal világcsavargóval. A főszereplő egyébként szakasztott mása Tomnak („Rejtő Jenő: Jó üzlet a halál”), úgyhogy akinek már volt szerencséje az említett íráshoz, az most könnyedén átlátja a helyzetet. 

– Na igen, de ezt a fazék miatt mondtam. Nem kétséges, hogy ez kissé szokatlan viselet.
– Kérem, nem kell mentegetőznie! Nem értek a női divathoz, előfordulhat, hogy újabban ilyen alumínium fejdíszeket hordanak, némi spenót díszítéssel.

Adott tehát egy nyughatatlan amerikai csibész, akit nem ejtettek a fejére, még ha gyakran ennek az ellenkezője is látszik. A sokáig egyszereplős kisregény az eddigiekhez mérten hosszabb terjedelmű (nagyjából 70 oldal), a környezet-, de még inkább a karakterábrázolásnak így aztán kellő terjedelem jut. A „Ki nevet a végén” az előbbi tény okán úgymond megfontoltabb, lassabb tempóval halad, egy-egy helyszín és jelenet a korábbi olvasmányoktól mélyebben kerül kivesézésre. Mindezek mellé kapunk egy teljesen szimpatikus főhőst, tehát nem meglepő módon az azonosulás, a szituációk vizualizációja, az aktuális helyzet megélése bámulatosan könnyen megy.

Elveszem a futót, ez a tervem! Csak nem tudom, merjem vagy ne merjem! E megoldás nem biztos, csak félig, Mert akkor ő a bástyával lépik!…

Tekintsünk kicsit a sztorira. Adott egy jó értelemben vett csavargó, aki páratlanul egyszerűen veszi az életet, sosem veszti el humorát és hatalmas pofonosztónak számít. A szerző jó érzékkel azonnal egy izgalmas jelenettel kezd, úgyhogy az ezt követő bemutatás már jól megalapozott hangulattal telik el. Az előzményekből kiderül, hogy Bobby „súlyos” hibát vétett, amikor meghiúsította Diamant Oktáv bankrablását, aki pedig hírhedt gazembernek számít. A menekülés ezek után rögtön logikus lépésnek tűnik, a kocsmalátogatás már nem, Bobby viszont mindkettőt meglépi. Lényeg a lényeg: bankrablás, futás, sok akció és humor.

– A dolog, hogy úgy fejezzem ki magam… kvázi!
– Micsoda?
– Kvázi!…
– Mit akar ezzel mondani?
– Fogalmam sincs róla. De kitűnően hangzik!

Egy pontot viszonylag hamar furcsának találtam. Ezt valamilyen mértékben melléfogásnak is érzem, mert hiteltelenítő hatással bír. A történet főszereplője alig 26 esztendős, miközben már bejárta az egész világot, s többek közt megszámlálhatatlan mennyiségű börtönben ült. Egyszerűen annyi cselekményt és élettapasztalatot halmozott fel Nagy Károly a történetben, mely irreális az életkorhoz viszonyítva. Sebaj, lépjünk tovább.

Mikor már épp úgy fest, hogy sikerült lehagyni az üldözőket, akkor kezdődik újra az egész elölről. Az egyébként szinte vérfagyasztó helyzetek élét egy nagy adag humorral sikerült tompítani, az ilyen cselekmények mindent összevetve egyszerűen lebilincselők lettek. Váratlan szituációkból nincs hiány, ám a gyereksereggel megtöltött hajó – ahol a nagy futás után Bobby menedékre lelt – színre lépése nem kicsit volt meghökkentő. 

– Ugyan, ki tud uralkodni a nevetőizmain, kivégzés előtt? Nem is szólva arról, hogy hóhérunknak ellenállhatatlan a humora.
– Már látom, hogy felesleges lesz a nyaktiló. Halálra fogom röhögni magam!

A sztori csattanójának leleplezése nélkül is sokat lehet még mesélni. Bár ezt elsőre álmunkban sem gondolhattuk volna, a regény a bárkán lévő 40 lurkót állítja a középpontba. Az ő elrablásukra két nagy kaliberű gengszter pályázik, és Bobby pont ebbe a helyzetbe csöppent Mellékesen megemlítendő, hogy ekkortájt kialakult egy (erőtlen) romantikus vonal is, a szokásos szerelem első látásra. 

– Tom, te állat! – ordított a kormányosfülke felé.
– Hát mi van? Ha ezzel a sebességgel akarnánk megkerülni a földet, körülbelül nyolcvan év alatt sikerülne.
– Optimisztikus számítás mellett! – tette hozzá Szigonyos Pityu.

Szigonyos Pityu, illetőleg a két rosszfiú megjelenésével remek párhuzamos történet alakult ki. A helyszínek váltogatása természetesen mindig a legizgalmasabb pillanatban esik meg, végül aztán a szerző kénytelen egyszerűsíteni a váltásokon. Nyilvánvalóan a két cselekményszál idővel összeér, s mivel a kibékíthetetlen ellentétekre már korábban utalásokat kaptunk, így sajnos nem meglepő a „Ki nevet a végén” csattanója. 

Az elfogultság nélkül remekbe szabott írás lezárása több ponton is megbicsaklik. Akad itt például egy rejtélyes szökés (Diamant Oktáv és bandája), mely semmilyen magyarázatot nem kapott. Aztán ott van a teleportálás”, amikor a csapdába esett Bobby egyszer csak az ivóból a történet közepének tekinthető hajónál terem. Az ellentétes erők egy helyre irányítása is túlságosan kiszámítható volt, sajnálatos módon ezzel a tűzijáték befulladt.

És ne gorombáskodjon velem, mert mindjárt visszamegyek a cellámba, és nem kapja meg a pénzét!
– Azt szeretném én látni, hogy ne szökjön meg, maga disznó! Úgy pofon ütöm, hogy orron csúszik ki a fogházból! 

Összességében mégis csak ajánlani tudom Nagy Károly eme munkáját. Komótos tempó (főként annak előnyeivel), humoros hangvétel, meghökkentő fordulatok (szökések, váratlan események, sodródás) és egy haladósra vett lezárás – hirtelenjében ezt tudnám kiemelni.

A Ki nevet a végén” nem szakított a korábban már bevált formulákkal, részletgazdagsága viszont kiemelkedőnek tűnik.

 

kulonosen_ajanlott_v2.png

Szólj hozzá

hangoskönyv kiemelt Nagy Károly Charles Lorre