Rendhagyó módon máris a konklúzióval kezdeném: Rejtő Jenő a kötéltánc mestere. A „A halál fia” egy teljesen átlagos ifjút varázsol hőssé, mindezt sokkal egyszerűbben, mint gondolnánk.

/A kép forrása: moly.hu/   

Mérleghinta

Be kell vallanom, egyszerűen ilyen magas szintű lavírozással még nem volt dolgom rövid pályafutásom során. A sztori végig gyönyörködtető egyensúlyban halad, nem túl komoly, de mégis erőteljes sugallata van.

A halál végeredményben nem akkor kezdődik, amikor valaki a legfinomabb megfigyelésre sem reagál, hanem amikor a test, a lélek és a szellem elveszíti azt a tartalmat, amely működésének értelmet ad.

Elképzelésem szerint ezúttal két meghatározó bölcselet köré épül a novella. Az egyik fentebb olvasható, úgy gondolom, hogy elég egyértelmű. A másik kicsit összetettebb, a lényege az üvegfal áttörése, más szemszögből nézve kitörés a hétköznapok egyhangúságából. 

Ütős

A történetről minimálisan annyit elég tudni, hogy egy cselszövésre épül, melynek lényege, hogy a makkegészséges Johnsonnal elhitetik, bizony a kaszás már a küszöbön kopogtat – mindez egy szerelmi bonyodalom kapcsán esik meg. A stabil egzisztenciával rendelkező, épp házasodni készülő főhősünket talán mondanom sem kell, hogy villámcsapásként éri a súlyos diagnózis. A stabil állapot nagyjából még félévre tehető, Johnson addig akarja szögre akasztani a kalapot.

A kalandos regény az a vékony üveg, amely mögött pompás hurkák és kolbászok vannak, az ember nézheti, ácsoroghat előtte lelkileg csámcsogva, de ki merné benyomni ezt a vékony üveget?

Nos, igen, valami ehhez hasonló mondatoknál kezdődik egy igazi kisregény számomra. Szerintem még az alapjában véve ponyva műfajnál is joggal várható el, hogy ne csak egyszerűen szórakoztasson, hanem rendelkezzen mélyebb mondanivalóval, illetve néhány ehhez hasonló, maradandó gondolattal.

A fentiek után joggal gondolhatnánk azt, hogy nem egy szívderítő sztorival van dolgunk, ám nem érdemes elhamarkodottan ítélni! A szerző a tőle megszokott módon még ilyen környezetben sem rest a humort becsempészni, másrészt minden előzmény dacára van valami felemelő ebben a halálos(an komoly) tréfában. Rejtő egy remek hasonlattal egy üvegfal betörésével vizualizálja a dolgot, egész pontosan így fest a fáma:

Ő most alapjában véve nem függ többé össze a reális élet sok hajszálgyökerével, nincs a szürke hétköznapokhoz rögzítve. Ha akar, elmehet kasszafúrónak, kalandornak a Déli tengerre, ez a félév azt jelenti, hogy betörheti a vékony üveget, amelyen át a kalandokat bámulják gyáván.

Minden mindegy alapon mi is lehetne dicsőbb halál, mint a harctéren elesni? Johnson ezt a legkönnyebben a légióval tudja kivitelezni, legalábbis úgy gondolja. A hatalmas igyekezet dacára a kaszás csak nem akar lecsapni, s jól gondoljuk, ez bizony számos humoros kalandot szül. Szereplőnk elsőként szerencséjének, később már hírnevének köszönheti csodás megmeneküléseit, melyekben nincs hiány. Itt bontakozik ki a bevezetőben említett egyensúly, tehát a húsdaráló akciókat sikerült kellő komikummal ellensúlyozni. Apropó félreértések. Nos, ezek története sem egy utolsó eresztés lett, akad itt például kémkedés, egy babonás törzs, varázslónak felcsapott titkosügynök és egy átvállalt gyilkosság. 

Erre úgy határoztak, hogy Black urat agyonverik. Így már az őrmester is helyeselte az ötletet, bár mosta kezeit. Természetesen csak elvben.