Két ikertestvér, két gyökeresen eltérő életpálya és két halálosan komoly bonyodalom. Első látásra nem is gondolnánk, de a sablonosnak tűnő kisregény bizony hordoz magában meglepetéseket, a talán kicsit vastag cukormáz alatt igazi finomságra lelhetünk.

/A kép forrása: moly.hu/   

Bro

A sztori két ikerről szól, akiket messze sodort egymástól az élet viharos tengere. Még az egyik a légió cseppet sem barátságos világába került, addig a másik az előkelőségek gondtalanságát élvezhette. Joggal gondolhatjuk, hogy az életkörülmények nem csak testileg, hanem lelkileg is nyomot hagytak bennük. Egy szerencsés véletlen egymás mellé sodorta a két Lindsayt, de mivel ennek a találkozásnak a dezertálás volt az ára, ezért elterelésből egymás bőrébe kellett bújniuk. Oké, nem mondom, hogy ez minden idők legcsavarosabb testcseréje, ám meggyőződésem, itt maga az alapötlet a lényeg, a „transzformáció” csak egy apró szelete a tortának. 

… ezek a katonák itt, a borzalom, a kínszenvedés, a monoton egyhangúsággal ismétlődő szörnyűségek, olyan évekké fejlődött óráit élték át, amelyben az idő legkisebb jegyének is nyomasztó súlya volt és nemcsak a halálfélelmet vetik meg, hanem eljutottak odáig, hogy már az élettől sem félnek.

A légiósból tehát cukorbáró lesz, a másik alak pedig felöltheti a katonai uniformist. Ettől a ponttól kezdve kezd megszűnni a realitás, mint fogalom. Az elméletileg pokoli Indokína egy hétvégi piknikkel ér fel a kékvérű uraságnak, még a másik színen egy pillanat alatt sikerül beépülni a felső tízezer köreibe, dacára a rovott múltnak. Enyhén nehéz elképzelni, hogy a volt légiós egy pillanatra sem árulja el magát viselkedésével, megjelenésével, és akkor még nem is beszéltünk a túloldalról, ahol egy mészáros, egy valódi Rambo született egy mondatból: „maga erős, csak ezt eddig nem tudta”. Szóval fővesztés terhe mellett kijelenthető, hogy nem ez lesz Rejtő leghitelesebb meséje, ilyenformán nem is lesz könnyű a szereplők bőrébe bújni. 

Van valami, ami az életnél ezerszer olcsóbb: a halál.

Ha már a negatívumoknál tartunk, akkor vegyünk szépen sorba mindent. Az „Akik életet cseréltek” besorolása komoly fejtörést okoz. Krimi? Néhány jelenet erejéig mondhatjuk, hogy igen, de összességében nem állja meg a helyét ez a kijelentés. Akció? Itt is hasonlókat lehet elmondani. Humorosnak sem kifejezetten mondható a sztori, ezenfelül a romantikus szálak is már-már nevetségesen könnyen szövődnek. Egyértelműen sehova sem kategorizálható a mű.

- Szenvedni akkor is csak te fogsz, uram. Szívedben a rossz és az öröm. Nyelveden a szó, agyadban a tett, életedben a halál, uram és gyönyörűséged a mulandó. Én mindenütt magammal hordozom a lelkemet és minden napommal teljesebb leszek. Akárhol.

Van itt még pár említésre méltó gondolat. Rejtőnél mondhatni természetes, hogy akad néhány olyan sor írásaiban, mely úgymond más síkon, más dimenzióban mozog. Valami építő jellegű eszmefuttatás, valami örök érvényű jó tanács. Néhány sor, mely figyelmes olvasás közben szinte beleég elménkbe, egyúttal talán ezzel is fogjuk azonosítani az adott írást. Lényeg a lényeg, ez a „momentum” jelen esetben is megvan, sőt kifejezetten erősen!

Az ilyen ember nem szenved és nem örül, mert tudja, hogy öröm vagy szenvedés egyformán az élet tudatának csalóka, beteges, boldog állapota. Midőn valaki mindenről lemondott, megtalálta a Mindent.

Nirvána