Rejtő Jenő: Nincs kegyelem
Rejtő a vadnyugaton, avagy Holdvilág Teddy, a Mexikói Suhanc és Húsos Farkas küzdelmei.
/A kép forrása: moly.hu/
Még kissé talán romantikus, ám már határozottan letűnő vadnyugat elevenedik meg a szerző eme munkájában. A történet kezdetén Nevada rettegett banditái az urak, akik majdhogynem menthetetlen romlásba viszik az egész államot. Az utolsó pillanatban kezdődik meg a helyiek mindenre elszánt körvadászata, ahol már nincs kegyelem.
Átváltozások
Hamar felfigyelhetünk arra, hogy ebben a kisregényben senki sem az, akinek látszik. Rejtő ezen lépése alaposan megkavarta a lapokat, így a korábban biztosnak vélt szereplők és szerepek idővel könnyedén szertefoszlanak. Ezenfelül a realitás béklyóinak enyhébb lazításával is meg kell barátkoznunk, ezt úgymond fel kell áldoznunk az akció dús vonalvezetés oltárán.
A történet szerint Nevada államban egy utolsó támadás indul, hogy végre sikerüljön kisöpörni a gazfickók hordáját. Erősítésként érkezik a Denveri kopó, karrierje azonban egy alattomos trükk miatt igen hamar megszakad. Épp a headshot után kerül képbe Penn, a fiatal mexikói, aki kényszerűségből most ismerkedik a banditaléttel. Az első átváltozás itt esik meg – a bandita-tanoncból felügyelő lesz –, a másodikról már szándékosan nem teszek említést.
Felkelt a nap! A félelmes téli táj derűs, krémszínű csillogással mosolyog mindenfelől.
Ki hitte volna?!
Tavasz lesz... Igen! Új élet?
Most már egészen biztos. Hiszen felkél a nap!
A „Nincs kegyelem” tehát két fenegyerek (Penn és a bandavezér) összecsapására épül – eme tény felismeréséhez némi idő szükséges az olvasás során. A szerző egyetlen erőteljes szálon, illetve néhány mellékvonalon mozgatja az eseményeket. Csak az utolsó fejezetekben kerül helyére minden építőkocka, persze azt nem merném állítani, hogy minden húzás abszolút váratlan lesz majd – ebből a szempontból közel sem jelesre vizsgázott a kisregény.
Némileg szokatlan volt, hogy az írást nem járta át teljes egészében Rejtő olyannyira szerethető stílusa. A történet könnyen megélhető, ez azonban inkább annak köszönhető, hogy az egyes karakterek kellő tartalommal lettek felvezetve. Sajnos itt most hiány van a bölcseletekből, a mélyebb tartalomból, az olyan megkapó illusztrációkból, melyek hónapok múlva is kellemes emlékként tudnak előpattanni.
- Nemrég láttam egy hölgyet - felelte elborult arccal - férfiruhában. Most már mindig felismerem ezt az álcázást.
Az első pálfordulás után azt lehetne hinni, hogy innentől minden sablonszerűen folyik majd, azaz a leszámolás a banditák vezérével, és az első látásra kialakuló szerelmi szál semmilyen meglepetést nem fog majd okozni. Nos, erről szerencsére nincs szó. A két nagyágyú ezt követő összecsapását megelőzi a farmerek és a csirkefogók csatározása, ahol elég olcsón mérik az életet.
Akik tudják, hogy ez a találkozás nem véletlen. Születésük pillanatától ezzel a céllal kanyargott mindenfelé az útjuk, hogy itt hirtelen összetorkolljon!
Hentelésben nincs hiány, ám ezzel együtt is akadnak üresjáratok. Egy sérült mexikói bandita istápolásával kifejezetten sok idő elmegy, pedig a történet szempontjából nem egy érdekfeszítő karakterről van szó. A „Nincs kegyelem” nem mellőzi az olyan kizökkentő mozzanatokat sem, amikor egy pillanat alatt „kiemelkedünk a regényből”, majd értetlen szemlélőkké válunk. Az azonnal szerelembe eső Miss Logan (a női főszereplő), a rejtélyes öltözék, melyben szinte mindenki számára felismerhetetlen a Denveri felügyelő felesége és egy egészen szürreális szülés azok a pontok, melyek a leginkább elrugaszkodnak a valóságtól. Utóbbi érdekessége, hogy a Stockholm-szindrómás szereplő nagyjából hét hónap alatt nem csak teherbe esik, de életet is ad egy apróságnak.
- A maguk seriffje?
- A mi seriffünk.
- Miért nincs itt?
- Elunja az ember, ha sokan verik és türelemmel. Mert alig akartunk felhagyni ezzel a testgyakorlással.
Nem könnyű megítélni a kisregényt. Egy 19 esztendős suhanc, mint a vadnyugat villámkezű igazságosztója, a rettegett bandita, aki még senkit sem intézett el, illetve Nevada állam enyhén furcsának tűnő hermetikus lezárása van a mérleg egyik oldalán, a másikon pedig egy fordulatokban gazdag sztori, mely ha nem is nagy mennyiségben, de azért az utolsó pillanatokig tartogat meglepetéseket. Úgy látszik, hogy nem is olyan egyszerű egy jó vadnyugati olvasmányt találni, mert Barsi Ödön álarcos fantomja után itt sem sikerült igazán komoly magaslatokba törni, mindent összevetve mégis erre jutottam:
Az biztos, hogy Rejtő nem a vadnyugaton, hanem Afrikában van otthon igazán.