„Semmilyen műfaj nem nyújt olyan cselekvési szabadságot az írónak, mint a science-fiction. A világon mindent felölelhet, és fel is ölel, a csapongó kalandromantikától a szatíráig és a társadalomelemzésig” – Robert Sheckley idézete, lentebb pedig a második köre.

 /A kép forrása: scifi.darkroastedblend.com/  

A „Szörnyetegek” vegyes benyomásai ellenére eszem ágában sem volt feladni az ismerkedést eme nagyszerű író  munkásságával, hiszen egy mű bizonyára nem ad elég betekintést. A döntés helyesnek bizonyult, ez az olvasmány sokkal-sokkal közelebb áll ahhoz, amit a sci-fi műfajától személy szerint elvárok.

Az aranyhal modern változata
 
Adott egy elsőfokú munkakerüléstől szenvedő főhős, Colins, aki egy nap igazán megfogja a szerencse lábát. A furcsa külsejű gép megjelenése már önmagában rejtély, ám a váratlan események sorában ez még csak egy apró szelet. A masina egy gombnyomás után teljesíti Colins összes kívánságát, habár a működése ekkortájt teljességgel megmagyarázhatatlan. Itt van például egy bizonyos „értékesítő” felirat, meg egy figyelmeztetés, hogy a gép csak „A” osztályú besorolással használható. Tegyük a szívünkre a kezünket, majd válaszoljunk: Ugyan kit érdekelne ez egy olyan eszköznél, mely minden kívánságunkat teljesíti?

A falon egy lyuk nyílt, egyre tágult, valaki megpróbált átfurakodni rajta.
- Hé, nem kértem tőled semmit! - mondta Collins a gépnek.
A lyuk nőtt, és egy nagydarab, vörös képű ember bújt át rajta félig, s nyomakodott tovább elszántan.
Collinsnak egyszerre eszébe jutott, hogy a gépeknek rendszerint tulajdonosuk is van. Akinek kívánógépe van, bizonyára nem örül, ha elvész..

Az egyszereplős novella faék egyszerűsége ellenére szinte azonnal maga elé szegezi olvasóját. Megkapó, hogy Colins minimális elrugaszkodást sem mutat, egyszerűen csak kiütköznek rajta azok a tipikus emberi vonások, melyek egy ilyen helyzetben elvárhatóak. Önző, kapzsi, nagyravágyó, kissé meggondolatlan, ám ez teszi hitelessé a történetet, ez a kendőzetlen valóság a valótlanságban.
 
A tipikus gazdagodjunk meg őrületesen kívánságok letudása közben is akadnak már bonyodalmak, a gépért egy rejtélyes idegen jelentkezik, aztán majdnem megsemmisül, később pedig szó szerint láb(r)a kél. Aztán egyszer csak eljön a fizetésnap...

Az utolsó szó jogán
 
A vég közeledtével eljön az utolsó kívánság ideje, mely annak rendje-módja szerint az örök élet. Itt hirtelenjében erős ellentmondás keletkezik, hiszen a novella korábban egészen földhözragadt magyarázatot adott a történésekre, most viszont egyszeriben elszakadt ettől. Később látni fogjuk, hogy ez a húzás szükségszerű volt egy mögöttes tartalom miatt.

- Az egész tévedés! - mondta Collins.
- Nem tévedés - mondta Jang. - Kevés a munkaerő. Ott toborozzák, ahol találnak. Gyere, csak az első ezer év nehéz, aztán már észre sem veszed.
Collins megindult Jang után a bányához. Most regtorpant.
- Az első ezer év? Nem élek én addig!
- Dehogynem - nyugtatta meg Jang..

Teljes bizonyossággal nem tudom megállapítani a szerző célkitűzéseit, de úgy vélem, hogy a „Valamit semmiért” központi eleme a kapitalizmus kifigurázása. A sztori szerintem a totális erőforrás kiszipolyozást prezentálja, az ehhez vezető út pedig nem más, mint a korlátlan hitel lehetősége – félelmetes naprakészség? Nyilvánvalóan a főszereplő is hibás, hiszen ügyet sem vetett az apróbetűs részekre a mögöttes körülményekre, az utolsó pillanatban is csak kér és kért. Végül az örök élet nem épp úgy sült el, ahogy Colins elképzelte.
 
A tudományos alapoktól való hirtelen elrugaszkodás dacára azt kell mondjam, hogy ez egy igazán remek sci-fi lett. Bár sokáig elmélkedtem rajta, mégsem tudom teljes bizonyossággal eldönteni, hogy a hitel dolgával kapcsolatos nagyfokú egyezések napjainkkal ennyire remek jóslatok-e, vagy inkább csak az én belemagyarázásomnak tudhatóak be. Ez nálam kissé zavaróan hat a „Valamit semmiért” megítélésére, de gondolom ezzel kisebbségben vagyok.