Dmitrij Alekszandrovics Bilenkin: Az ajándék problémája
Egy igazán jó sci-fi megírásához nagy bizonyossággal óriási képzelőerő és szárnyaló fantázia szükséges, ugyanakkor az sem éppen hátrány, ha az író jól bánik a tollal.
/A kép forrása: scifi.darkroastedblend.com/
Szürke egér
Jelen esetben úgy gondolom, hogy az előbb felsorolt tényezők mindegyike a helyén van, de egyiknél sem érzek kiemelkedést. Adott egy nem hétköznapi vállalat (Interplanet), melynek igazgatója kapcsolatban áll a földönkívüliekkel. Egy ilyen találkozóba csöppenhet az olvasó.
Az Interplanet cég példátlan események és remények eredményeként jött létre, ám összes hivatali helyiségével, ragyogó szakértőgárdájával és korlátlan hiteleivel, ha jól meggondoljuk, mégis a történelem leggrandiózusabb szappanbuborékja volt.
„Hozzon ajándékot is, mégpedig úgy”
Az Interplanet az anyagi javak cseréjének lebonyolításáért felelős. A helyzet nem egyszerű, a földönkívüliek rendkívül fejlettek a tudományok terén. Mivel a lények épp távozni készülnek, így elérkezett az ajándékozás ideje. Lényegében az ajándék viszonozása okozza a problémát – mármint E. T., részéről –, aminek elmulasztása durva udvariatlanság lenne. Keresni kell egy kellőképpen jelentéktelen dolgot, mert a szigorú illemszabályok csak ezt engedik meg.
Az ablakból a város szürkének tűnt, akár egy mosatlan hamutartó. Az igazgató tekintete bánatosan siklott végig a lapos tetőkön és a lepelbe burkolózott homlokzatokon.
Az igazgatónak olyan valamire van szüksége, melynek a Földön nincs értéke, s ezt kell átadnia a „kis tücsköknek” – ez adja/adná az írás teljes izgalmát, a fejtörőt. Ha megfelelően frappáns lenne az ajándék, akkor talán könnyebben átléphetővé válna a mű egyik ellentmondásos pontja, ám miután ez nem következett be, ekképpen egy külön bekezdésben kifejtem a sirámaimat.
Az „ajándék problémája” egy olyan történet, ahol nincs pozitív karakter. Az idegenek tudálékos, minden lében kanálnak festenek, némileg a balek szerepét is magukra öltik. Az Interplanet cég feje (a földiek képviselője) barátságtalan, már-már agresszív hozzáállása, irigykedése szintúgy ellenérzéseket vállt ki, ami így már végképp megbélyegzi az írást.
A látóhatárt gyárak füstje nyomasztotta, s a félhomály örökösen arra a feladatra emlékeztette, amelyet még mindig nem sikerült megoldania.
Több sebből vérzik ez a sci-fi – nálam. Nincs elég átütőerő a végső csattanóban, hiányzik a szerethető karakter, és a sztori szempontjából haszontalan a környezet ilyen fokú bemutatása. Érdekes, mert az ötlet kibontása jól indult, érezni lehetett, hogy eme agyszülemény számos lehetőséget hordoz magában. Középtájt aztán kifújt a lendület, az írás végül teljesen leült. Így visszagondolva, Robert Sheckley is hasonló rajtot vett, aztán…
Utóirat
A fejlődést serkentő leküzdendő nehézség meghatározás pedig helytálló, csakhogy egyáltalán nem egy szívderítő, vagy mókás jelenség. Ebből nem túl szimpatikus viccet csinálni.
A fenti idézetek ezúttal az Önkéntes felolvasások weblapjáról származnak.